A szegfűszeg nagyon régi fűszer, a legrégebbi kereskedelmi javak egyike. A legelőször indiai és kínai írásokban bukkant fel, a Krisztus előtti Egyiptomban még valószínűleg ismeretlen volt. Kínai feljegyzések szerint már a Han-dinasztia korszakában szagtalanításra, a lehelet frissítésére használták. Bárki, akit az uralkodó kihallgatásra fogadott, előtte leheletének frissítésére szegfűszeget kellett hogy rágcsáljon.
Ez az értékes fűszer- és gyógynövény Kr. u. 300 körül került, valószínűleg a selyemúton, Egyiptomon és Törökországon keresztül Európába. A Római Birodalom területén arab kereskedők közvetítésével terjedt el.
Nem utolsósorban a szegfűszeg, illetve a vele kapcsolatos kereskedelmi feszültségek vezettek az elmúlt évszázadokban a szegfűszeg hazája körüli elkeseredett háborúskodásokhoz. A XV. században a szegfűszeg-kereskedelem ellenőrzésének monopóliuma még a portugálok kezében volt. A XVII. században a hollandok hatékonyan védték a szegfűszeg kereskedelmében kizárólagos jogaikat, amely garantálta számukra a hatalmas profitot. Csak a XVIII. század közepén sikerült a magvak és a fiatal növények kiviteli tilalmát kijátszani, és az Indiai-óceán akkori francia szigeteire csempészni, majd ott termeszteni. A növény onnan került tovább, többek között Zanzibár szigetére, amely ma a termesztés legfőbb színtere.
